Így ünnepeltem meg a lemezboltokat

2016/04/23. - írta: ~zoli79

Fura nap a Record Store Day. Azt mondják ünnep, de mégis a vásárlás áll a középpontjában. Ezzel a  kombinációval is csak Amerikában állhattak elő, de működik, és szerte a világon rá is kaptak. A nem túl alapos felkészülés során csak két dolgot kellett eldöntenem: mit és hol vásároljak?

rsd-01-logo.jpg

Mit?
Ebben az évben erre a napra nyolcszázvalahány különleges kiadványt dobtak piacra. (Ennek törzse valamivel kevesebb, egy jútúbos áttekintés ezekből pl. itt megnézhető.) Ezek mind korlátozott példányszámúak (az ötszáztól az ötezerig), ami biztosítja azt, hogy a kiadványokat leginkább ezen a napon lehessen beszerezni, vagyis azok akik összes vásárlásukat az Ebay, Discogs és egyéb netes felületeken végzik, kénytelenek leválasztani feneküket a székükről és elfáradniuk egy igazi lemezboltba. (Aztán persze utólag rengeteget panaszkodnak amiért nem találtak meg mindent ABC sorrendben.) Elviekben. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a vackokat évek múltán is lehet kapni leértékelve (és vackokból jó sok van), a jobbakra pedig lecsapnak a nepperek, hogy még aznap este fölrakják az Ebayre min. kétszeres áron. Tehát az RSD-t érő mind hangosabb kritika és fanyalgás nem minden alapot nélkülöző. Ugyanakkor a sok kritika megtette a hatását, hiszen idén nagyobb figyelmet szenteltek arra, hogy inkább kevesebb, de értelmesebb dolog jelenjen meg.
rsd-06.jpgA tavalyi választékot annak idején jó alaposan átnéztem, de nem sok minden keltette föl az érdeklődésemet, ami pedig igen, az marha drága volt. Emiatt idén nem is igazán érdekelt a dolognak ez a  része, de azért utolsó éjjel csak átnéztem a listát. Közülük két dolgot írtam föl: Dead Can Dance – Anastasis, C86 válogatás. Mindkettő újrakiadás / újranyomás. Többek között pedig éppen a sok újrakiadás miatt piszkálják a választékot, valószínűleg az olyan lúzerekre épül a piac, mint én. Bezzeg ha helyi fiatal indie zkr.-októl vásárolnék! Nem a magam mentsége miatt, de van különbség újrák és újrák között. Az Anastasis néhány évvel ezelőtti lemezének újranyomása indokolt, hiszen hamar nehezen beszerezhetővé vált. Ellenőriztem is: az Ebay-en, Amazonon nem volt ritka a 90-100 dollár körüli ár sem. Szóval ez nálam okés. A C86 egy válogatáskazi, amit a New Melody Express egy 40 évvel ezelőtti számához járt. A válogatás időközben legendássá vált, olyan szinten, hogy a nyolcvanas évek második felének indie színterének egyik szinonímájává vált. (Magyarul a Recorder 21. számában lehet róla olvasni.) A válogatás már megért több CD változatott is, talán ez az első hanglemezes változata.
Nem mondom, hogy az egész listáról mindössze ennyi keltette fel az érdeklődésemet. Érdekelt még Frank Zappa - My Guitar / Dog Breath kislemeze, ami jópofa, tekintve, hogy nem a lemezen hallható változatban van, de én a kislemezekre úgy tekintek, mint aprópénzes érdekességekre és úgy veszem észre, hogy itt ez alkalomból a kislemezeket ékkövekként tálalják a nagyérdemű elé. Színes képeslemez, korlátozott példányszám – messziről bűzlik, hogy ezek nem azért vannak, hogy hallgassák, pláne hogy leadják őket.
A katalógusban feltűnően sok az élőfelvétel is. Grateful Dead , Patti Smith – ezeken fölcsillant a szemem, de legyünk őszinték: régen erre voltak a bootlegek, majd a kazetta- és cd-cserélő hálózatok, a netes letöltések és megosztások. Beszerzed, meghallgatod, tájékozódsz, de ritka esetben szeded elő újra és újra. Régebben még talán, amikor nehezebben lehetett hozzájutni. Természetesen az élőfelvételeknek nem kellene a szürke és feketepiacra korlátozódnia, jó példákat láttunk erre a Pearl Jamtől, akik nagyon gyorsan piacra dobták egy-egy turnéjuk összes állomását CD-n nagyon egyszerű kivitelben, ésszerű áron. De kissé visszásnak érzem, hogy mindebből luxust csinálnak.
Rengeteg értelmetlen kiadványt említhetnék, de közülük csak egyet ragadnék ki: Iron Maiden – Empire of the Clouds. Ez a Maiden legutóbbi lemezének zárószáma a maga 18 perces terjedelmében. Minek? Létezik az az ember, aki ezt megveszi, de nincs meg neki a Book of Souls album? A B oldalra meg egy interjút raktak. Hát, az interjú az igazán az a műfaj, amit PVC-be kell önteni. Van hozzá különleges csomagolás, exkluzív Eddie rajz. Biztosan emlékszik mindenki a Pink Floyd – Pulse villogó diódájára. Sok ilyen kiadvány van.

Hol?
 Idén is átfutott az agyamon a gondolat, miszerint el kéne menni Berkeleybe vagy San Franciscóba, hogy egy nagy nevű üzletben „ünnepeljek”. Különleges események, hype meg minden... (Tavaly egy helyi kis banda, a Faith No More zenélt az Amoebában.) De aztán rögtön kontrázott a racionális felem: még nagyobb tömeg, még több sznob, még több hipszter, kevesebb esély arra, hogy rábukkanjak arra, ami érdekel. Így hát maradtam Sacramentóban, ami meglepően jól ellátott lemez üzletekkel. Ha meg kellene ideologizálni a döntést: az ember menjen abba az üzletbe, ahova egyébként is ellátogat, nem? (Még mindig jobban hangzik, mint az, hogy idősebb fiúnknak meccse van és nem fog senki sem utazni a hétvégén.) Választásom a Dimple Recordsra esett, van vagy hat üzletük a városban és környező településeken. Ezekből kettőben havonta néhányszor.
Az ünnep alapításához egyébként kötődik a Dimple. Facebook oldalukon posztoltak egy rádióinterjút, amiben az üzlet tulajdonosa és a szintén innen induló, országos megalánccá növő, majd megszűnt Tower Records tulaja nosztalgiázott. Képregénybuzi énemnek külön érdekes volt, hogy ezt a napot a Free Comic Book Day ihlette, ami a képregényüzletek ünnepe. (Jelentős eltérés, hogy ott a különkiadványok ingyenesek, lemeznapon nem igazán.)

A hosszas bevezetőből leszűrhető, hogy túl nagy várakozásokkal nem indultam ennek a napnak. Samut ledobtam meccsre, aztán irány a bolt. Ez már egy-másfél órával nyitás után volt. Hanyagságom annak tükrében igazán figyelemre méltó, hogy van aki órákkal nyitás előtt letáboroz a bejáratnál. Még mindig sokan kószáltak az üzletben, nagy sor a pénztárnál. Az RSD kiadványos ládáknál pedig kisebb tömegelés, de nem vészes: egy ember átlapoz egy dobozt és már jöhetsz is... Egy-két ember kezében láttam kisebb rakást is. Elgondolkodtatott, hogy ez magának vagy rövid távú befektetésre lesz? Bekeveredett közéjük néhány tavalyi is, így egy Captain Beefheart dupla élő felvétel harminchét dollárért. Annyiért kihagyom ezúttal is (lásd följebb). Már azon töprengtem, melyekhez nem fértem még, amikor egy dobozt átlapozva rábukkantam a Dead Can Dance lemezre. Az ára pedig: $22! Van egy árlimitem: $19-20. Ha egy új album efölött van, akkor CD, ha alatta, akkor erősen esélyes az LP változat. Szerencsére már egészen gyakori a 17-19 közötti ésszerű árképzés. Magasabb árra számítottam és akkor a racionális érvek (dupla  album) mellett a marketing engem is elért: nehezen hozzáférhető, korlátozott kiadás, színes lemez. És tényleg egy jó album. Szóval be a kosárba.
Fölkapok egy Iggy Pop Post Depression CD-t ($11; LP sajna túl van azon a fent említett nem annyira képzeletbeli határon), körülnézek:  még mindig hosszú a sor, így áttúrom a CD választékot. Most leginkább az elektronikát néztem át tüzetesen. Chemical Brothers-zel szerencsém volt, a hiányzó albumokból (Exit Planet Dust, Come with Us, We are the Night) 3-at sikerül beszereznem 3-3 dollárért (már nem sok hiányzik: Further, Hanna). Ezen kívül még egy régebbi kiadású Pink Floyd – Atom Heart Mother, egy King’s X – Tape Head és egy Black Rebel Motorcycle Club debütalbum figyelt be 3-4 dollárért. Utóbbival szerencsém volt, mert általában elég jól tartják magukat a BRMC CD-k.
Az elektronikával végezve felfigyeltem a sarokban az „utolsó lehetőség” (Last Chance) cimkével ellátott dobozokra. Ezek olyan nagylemezek, amelyektől már szabadulnának. A falon szinte figyelmeztetett Bruce Springsteen – The River újrakiadása, ami a tavalyi RSD egyik kiadványa volt. Springsteen lemezekről érdemes tudni, hogy igencsak olcsón lehet eredeti, illetve a CD-korszakot megelőző kiadásaira bukkanni. Ezek szerint nem csak én vakartam a fejem az újrakiadás miatt. A dobozokban túl nagy meglepetések re nem számítottam, de mégis találtam egy ilyet: Monster Magnet – Milking the Stars. Ez teljesen váratlanul ért. Szerepel a beszerzendő új kiadványok listámon egy-két éve, de mindig lemondtam róla, többek között az ára miatt. Arra emlékszem, hogy az LP baromi drága volt, nem is tévedtem: 60 dollárról lett leértékelve. Mókás, hogy az üzlet úgy rakta rá az újabb cimkéket, hogy látszódik valamennyi korábbi és rajtuk pedig szerepelnek a dátumok. Így együttesen egy Holland árverés hatását keltik. A türelmem végül meghozta a gyümölcsét és a dupla, korlátozott példányszámú kiadványt $26-ért nyertem el. Titkon reméltem, de nem gondoltam, hogy lesz olyan szerncsém, hogy ezt nagylemezen beszerzem. Gyönyörű darab, az elborultabb klasszikus sci-fi képregények (John Byrne, Philippe Druillet) hangulatát idéző grafika jól működik ebbena  méretben és kivitelben. Áttekintve a kosaramat, megállapítottam, hogy annak ellenére, hogy kifejezetten jó vételekre leltem, kicsit elszálltam az anyagi terhekkel. Iggy Pop így visszakerült a polcra, ő legközelebb is ott lesz ugyanennyiért.

rsd-02.jpg
Mire kasszához fáradtam, már elcsendesedett a tömeg, egy helyi fiatal zenekar pedig kezdett beállni. Őket nem vártam meg, inkább fizettem. Kaptam egy Record Store Day 2016 vászontatyót ajándékba – el se merem képzelni mi történt volna, ha nem kérek zacskót.
rsd-03.jpgEzzel még nincs vége a mókának. A nagy üzlet igazából a Dimple Records CD, videó, játék és egyéb szemetekre szakosodott üzlete, a szomszédban pedig a kultúrtermékek: könyvek és hanglemezek. A kettő közötti űrben pedig jófejség: befogadtak néhány magánárus standját. El tudtam volna itt időzni legalább egy vagy két órát is, de úgy éreztem, hogy kivásároltam magam és az időkeretemből pedig csak néhány perc maradt. Kiszúrtam egy Herbie Mann és egy Peter Paul and Mary lemezt a Tucatlemezek olcsóért ládából, amit az árus lealkudott magának össz 3 dollárra. Pont ennyi készpénzem volt, szóval az üzlet megköttetett. Az árus még kötelességének érezte elmondani, hogy milyen zene hallható a lemezeken. Peter Paul and Maryről még sosem jutott eszembe az easy listening meghatározás, de szó szerinti értelmében akár...
rsd-05.jpgA lemezboltban gyorsan átböngésztem az RSD kiadványokat. Itt megtaláltam a C86 válogatást. 40 dollár. Lefotóztam, csorgattam egy kicsit a nyálamat majd visszahelyeztem.
Ezzel zárt az RSD2016. Nem kifejezetten RSD napos kiadványokat vásároltam, de úgy gondolom, hogy ennek a napnak nem is az a lényege. Összességében nagyon pozitív élményekkel távoztam, örülök, hogy ebbe kicsit jobban belemártóztam. Ha minden jól megy, jövőre már „csak” a budapesti Wave-ben ünnepelhetek.


PS. Utólag egy kiadvány be nem szerzését bánom. Ez az Air: Casanova 70. Nem is szerepelt a listámon, azt hittem egy sima kétszámos kislemez, amely A oldalán az alapszám, ami már úgy is megvan, B  oldalán meg egy benga remix. Tegnap este utánanéztem és megtudtam, hogy nem egészen ez a helyzet. Egy négyszámos maxi, amiből két szám már megvan ugyan a Premiers Symptomesról, de a két további elég fasza újraértelmezések. Nem tudom, mennyiért mentek a boltokban, de $10 alatt már egészen vállalható lenne. A Discogs blogján egy-két hete megjelent egy érdekes írás arról, hogy nem egészen érdemes elkapkodni a vásárlást azoknak, akik neten szeretnék bepótolni a kihagyott kiadványokat, ugyanis a kezdeti horrorárakat követően egy éven belül normalizálódnak az RSD kiadványok netes árai.
Végezetül: elnézést a sok helyesírási és nyelvtani hibákért! Nincs magyar Word helyesírás-ellenőrzjrtlngaőm.

rsd-04.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gibic.blog.hu/api/trackback/id/tr48656194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása